Mindenki érzi már, hogy közel a vég(e), szinte mindenki az utazásról beszél, foglalja, szervezi. Még a tábor elején a főnök mondta, hogy nem készíthetünk közös képet a gyerekekkel, pár napja jöttünk rá, hogy miért. Csomó híres és fontos ember gyereke van itt, pl. Esté Lauder unokája, vagy az orosz elnök fia. Ezt egy hete tudtuk meg Noémivel, azóta az elnök fiát kerestük, mígnem tegnap egész véletlenül megtaláltuk. Épp kártyázott két barátjával, amikor kiültünk hozzájuk reggelizni, mert az egyetlen szabadtéri asztalnál ültek, és mi kinn akartunk enni. Azon gondolkoztunk, hogy eljön-e az orsz elnök a parents weekend-re, vagy testőröket küld a gyerekért. Továbbá megint megkörnyékezett egy rendőr, egy héten belül ő volt a második, de most nem csináltam semmi rosszat. Kedden Mike összehívta a bandát ebéd után, hogy van valaki, aki beszélni szeretne velünk. Persze, hogy egy rendőr jött, és folyamatosan azt kérdezgette, hogy nincs-e eltörve valamink, nem sérültünk-e meg, ugye tudjuk, hogy szabadon távozhatunk, amikor csak akarunk, azt is kérdezte, hogy nem tart-e Mike vagy bárki más erőszakkal itt minket, tudjuk-e, hogy a fizetésünket tábor végén kapjuk meg, és kb. 5x elmondta, hogy bármikor szabadon távozhatunk. Utána elkérte mindenki nevét, születési dátumát, országát és néhányunktól a telefonszámot is. Szóval már nyilván vagyok tartva a rendőrségen... hurrá. Aztán a rendőr mondta, hogy itt parkol a kocsijával, még 5 percig benn fog ülni, ha bárki beszélni szeretne vele, de itt nem mer, mert fél Miketól, az nyugodtan utána mehet és beszélhet vele. Először arra gondoltunk, hogy a bevándorlásiak még itt se hagynak békén minket, de miután elment, Mike elmondta, hogy valaki közülünk betelefonált a rendőrségre, és feljelentette Mikeot, hogy erőszakkal tart minket itt. És ez a valaki nem más, mint Shawn, a szakács, akit pár napja rúgott ki Mike, így akart bosszút állni...
Augusztus elsejétől Noémivel elkezdtünk fogyózni, mert felszedtünk pár kilót, és én Miamira bele akarok férni a új farmeromba, amit vettem, szóval elkezdtük mi, ma meg már az összes lengyel fogyózni akar velünk, meg szaladgál a nővérhez mérni hány kilók... De mindegyik hihetetlen mennyiséget képes megenni, és csak beszélnek a fogyókúráról, de igazán eszükben sincs csinálni, csak minket fárasztanak a nyavalygásukkal, meg holnaptól ők is elkezdik, meg mit eszünk, hogy bírjuk, meg ilyen baromságok. Az egyik pedig folyamatosan az emésztéséről beszél...
Én szeretek itt lenni, persze néha vannak rossz napok, mostanában beszéltük Noémivel, milyen szomorú az, hogy 3 hónapon keresztül össze vagyunk zárva, együtt élünk, kb. együtt vagyunk a nap 24 órájában, aztán vége a nyárnak, és mindenki megy a maga útjára, és talán már soha nem is találkozunk majd, furán hangzik, de ez a tábor tényleg kezd olyan lenni, mint egy család, vagy egy közösség. És most még bosszankodok a lengyelek hülyeségein, az angolok hisztijein, Mike kirohanásain, de télen lehet, hogy nagyon fog hiányozni...
