El se hiszem, hogy lassan két hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta, de most olvastam vissza a bejegyzéseket, nosztalgiáztam egy kicsit, és úgy gondoltam illene befejezni. A táborban az utolsó 3 hét nagyon lassan telt, mindenki csak az utazásról beszélt, a napok pedig nagyon lassan teltek. Azért örülök, hogy egy művész táborba kerültem, mert a gyerekek mindig előadtak valamit. Láttam a Sweeney Toddot, a Nyomorultakat, Aidat, a Muzsika hangját, tényleg tehetségesek. Nem bántam meg, hogy eljöttem, persze volt néhány húzós pillanat, és mélypont, viszont összességében nézve nagyon jól éreztem magam, és remek tapasztalat volt. Nem állítom, hogy jövőre is visszajönnék a táborba, valami újat szeretnék kipróbálni, de egy biztos az USA-ba visszajövök, amilyen hamar csak lehet. Az előző bejegyzésemben beszámoltam arról az esetről, amikor egy zsaru állított be a konyhára és kikérdezett minket, hogy nem vagyunk-e foglyok, jól bánnak-e velünk, meg ilyenek. Nos mindenki azt hitte Shawn jelentette fel Mike-ot, de New Yorkban kiderült, hogy nem ő volt, hanem az őrült kanadai lány, Bethany.
Mint ahogy említettem a tábor felejthetetlen élmény volt, de nem annyira mint az utazás. Noémivel Miami és New York mellett döntöttünk. Először Miamiba mentünk, ahol a hurrikán miatt felhős volt az ég, viszont nagyon fülledt volt a levegő és minden nap 35 fok körül. A tábor New Yorkban rakott ki minket, onnan egyenesen a JFK-re mentünk, és a reptéren is éjszakáztunk. Miamiba egy olyan járattal mentünk, ahol mindenki fekete volt, csak mi ketten nem. Az ellenőrző kapunál még a szandált is levetették velem, majd miután áthaladtam rajta, ami NEM csipogott, mégis félrevezettek, és megmotoztak (ahogy Rómában is hazafelé az átszállásnál). Később, a beszállásnál kiállítottak engem a sorból, hogy ellenőrizzék biztos én vagyok-e az útlevelen és nemcsak úgy loptam valahol.
A szállásunk egy partihostel volt. 6 ágyas szobákban laktunk, szinte mindig mással aludtunk. Volt horvát párunk, canadai lányok, hong-kongi-német pár, és az utolsó két nap két izraeli srác is csatlakozott, ami hogy is mondjam elég kényelmetlen volt. Azt hitték, ha 4 lánnyal laknak egy szobában, akkor nekik már mindent lehet. Miami olyan mint egy álomvilág, nyaralásnak tökéletes, de én nem tudnék ott élni. Olyan, mintha semmi se lenne igazi: még a vízhordó 60 éves bácsinak is olyan kidolgozott teste van, hogy elolvad tőle minden nő, és a nők is vékonyak tipi-topi topánkában és csilli-villi ruhákban sétálnak a milliomos vén pasik oldalán. Apropó vénemberek, egyik sétánk alkalmával összeismerkedtünk egy kedves 93 éves playboyjal, aki meginvitált minket a szállodájába, ahol van medence és megcsináltathatjuk a körmünket. Elég csóró kinézetem volt akkor, mert sikerült egy szakadt fehér trikót felvennem, amit leettem, szóval úgy vélte a vénember (egyébként Milo volt a neve), hogy egy kis manikűrrel elcsábíthat minket, hát nagyszívfájdalom volt, de visszautasítottuk nagylelkű ajánlatát.
Azt hittem a Szilvia név eléggé közismert, de az amerikaiknak eléggé egzotikusnak hangzott, mert minden bemutatkozásnál 3x kellett elismételnem mire úgyahogy megjegyezték. Ezért, a nyaralás hátralevő részében mindenkinek Juliaként mutatkoztam be, köszönhetően a vén Milonak, aki félrehallotta a nevem, és utána végig Julianak szólított. És, hogy őszinte legyek meg is tetszett a név. Just call me Julia.
Nekünk Miami nem volt elég, ezért úgy döntöttünk, hogy felpattanunk egy óceánjáró hajóra, és egy napra elugrunk a Bahamákra. Gyönyörű hely, bár eléggé lepusztult állapotban láttuk, az Irene-hurrikán miatt, de ettől függetlenül mesés volt. A másik kirándulásunk az USA legdélebbi pontjára Key Westre esett, ami számomra még a Bahamáknál is jobb volt. Olyan előkelő volt az egész, és meseszerű. Ha egyszer milliomos leszek, veszek ott egy nyaralót.
Nos miután eltöltöttünk egy kellemes hetet a forró, és latinzenétől fülledt Miamiban az utunk egyenesen New Yorkba vezetett. Bár Noémit 6 lóval kellett elráncigálnom, mert nem akarta otthagyni Miamit.
New Yorkot viszont nekem találták ki, a világ legeslegjobb városa imádom. Jerseyben laktunk Noémi ismerőseinél, de minden nap bebuszoztunk a városba. Az Empire State Buildingen 3 órát töltöttünk; délután mentünk, megvártuk a naplementét és az éjszakát. NY-hoz semmi sem fogható, amint lehet visszamegyek oda és ki se teszem onnan a lábam örökké.
Nos végére is értem, ezzel a nyár tényleg véget ért. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer vágjon neki egy ilyen nyári munkának. Megéri egész nyáron gürizni, utána utazgatni, és jólesik elkölteni azt a pénzt, amiért rendesen megdolgoztál. Még nem zárkózom el a lehetőségtől, hogy jövőre visszamenjek a táborba, de mint már említettem szeretnék valami újat megpróbálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése