Erőt vettünk magunkon és elmetróztunk a Times Square-re. Mást nem tudok mondani egyszerűen lenyűgöző. Ahogy felértünk a metró aluljáróból, mind a négyen egyszerre torpantunk meg, és néztünk felfelé a felhőkarcolókra, és tátott szájjal bámultuk. Majd sétálgattunk, elővettük a turista énünket és fényképeztünk veszettül.
Másnap elcsíptük a korai buszt Saranac Lake-be, csak elfelejtettek szólni, hogy ez átszállásos. Albanyban leszállítottak mindenkit, hogy ez a busz Montreálba megy... Szóval ott dekkoltunk még pár órát, mire el tudtunk menni a következő busszal. A lényeg, hogy két nap utazás után végre megérkeztünk. Az első sokk, akkor ért, amikor megláttam a szobánkat. Felsorolták mindenki nevét, és mondták, hogy ki hol fog aludni. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor a magyar lánnyal és 3 lengyel lánnyal osztottak be. A többi staff angol és ír. Nos, kedves amerikai barátaink úgy vélik, a kelet-európaiak nem szorulnak olyan felettébb luxusra, mint például a víz. Otthon a cigány putriban jobb szobák vannak. Az ágynál hiányzik a fél rácsazat, vagy mi, nem jut eszembe a rendes neve :P így derék tájon és a lábnál behorpad az ágy. Van tusolónk és WC-nk, de nem működnek. Első este kuncsorogni kellett a másik ház lányainál, hogy hadd fürödjünk le... WCre pedig a konyhán járunk.
Na de ez sem veheti el a kedvemet, hiszen itt vagyok végre! A munkával semmi probléma nincs, egész nap takarítottunk. Délelőtt étkezőkocsikat súroltunk, aztán csak csicska munkákat kellett csinálni. Szerencsére a magyar lánnyal vagyok együtt, mert a felét nem értem annak, hogy mit kéne csinálni, de azt hiszem jövőhéttől mással fogok dolgozni, mert mindig mással kell dolgoznod és mást csináltok. De ez majd később. Elfáradtam eléggé.
Amióta Amerikában vagyok, nem tudok aludni. Ma is fél 7re volt beállítva az ébresztőm, de már 6 előtt ébren voltam. Pedig éjfél után feküdtem le.
Az angolom, hát... Inkább csak hallgatom ahogy beszélnek. Az angol és az ír akcentust lehetetlen megérteni, a lengyel lányok viszont szépen beszélnek, őket értem, szóval velük szoktam beszélgetni. Meg minden munkát velük kell csinálnunk. Az angolok már csinálhatták a salátabárt, a kelet-európaiak pedig takaríthattak. De azt hiszem a főnök, Mike kedvel egy kicsit, mert sose ad szar feladatokat, meg mindig kérdezi, hogy mit szeretnék hallgatni (délután már Beatles ment), meg mit szeretnék enni, meg holnap hoz nekem cukrot :DAz egész meló legjobb része, amikor beállok a pult mögé és osztom a kaját. Már délben és vacsinál is én álltam a pultnál. Szóval ha Mike engedi, akkor mindig én szeretnék ott állni.
A 12 órás műszakot úgy dolgoztuk végig, hogy csak 1x kaptunk egy 50 perces szünetet.
Nagyjából ennyi, már nem igazán tudok értelmesen írni. Üdv mindenkinek otthon!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése