Parents weekend

Szombat délelőtt érkeztek meg a szülők, ami a gyerekeknek örömet, nekünk viszont több munkát jelentett. Mike úgy döntött, hogy maradnak  műszakok, és nem is kezdünk korábban. Tudtam, hogy ez egy nehéz nap lesz, mivel kb. 1200-1500 emberre kell elkészítenem a salátabárt, szombaton hajnali fél 5-kor már ébren voltam, amikor aznap fél 1-kor feküdtem le, és egyszerűen nem bírtam aludni, mert rossz érzésem volt. A reggelivel még semmi gond nem volt, mert csak pár szülő érkezett korán, de az ebéd... Háromszor nagyobb salátabárat kellett csinálnom. Kb. 6-an dolgoztunk rajta, és így is két órába telt. Már a felénél azt hittem itt vágok a földhöz mindent és drámaian kimasírozok a konyhából, hogy én ezt nem csinálom tovább. Mike folyamatosan engem piszkált a kéréseivel, amit azonnal kellett teljesítenem, be se fejezhettem az aktuális feladatot, el kellett dobnom mindent, és ugrani az első füttyszóra. Mivel Noémi délutános volt, én voltam az egyedüli, aki tudta, hogy mi kell a salátabárba, ezért mindenki hozzám jött és nyaggatott, hogy adjak neki feladatot, mit vágjon, ez hova rakja, jó lesz-e így, de ha bármit rosszul csináltak Mike engem vont kérdőre, nem is érdekelte, hogy én csináltam-e. Ebéd előtt nem sokkal aztán robbant a bomba: épp szárított nudlikat pakoltam, amikor rámkiabált, hogy a salátabár maradékát rakjam jégbe, és tegyem arra az asztalra, amire a kisujjam se fért volna rá, nemhogy egy bazinagy láda tele salátával meg szószokkal. Ezt a feladatot fél órával azelőtt mondta az egyik lengyelnek, aki *** megcsinálni. Ezért felhúzta magát és elkezdett ordibálni velem, hogy most azonnal csináljam meg, és mégjobban hergelte magát, és mégjobban leordította a fejem, én meg csak bólogattam, meg mondtam, hogy oké oké. Ekkor hirtelen megváltozott az arca, és elkezdett közelíteni, megfordult a fejemben, hogy most kell elfutni, de nagyon gyorsan, aztán amikor odaért hozzám megölelt. Konkrétan megdermedtem, mert a legrosszabbra számítottam, de aztán mondta, hogy sajnálja, nem akart kiabálni, nem mérges rám; tudja, hogy milyen keményen dolgozok, és szeret. Erre egy gyenge okét tudtam kipréselni magamból, annyira megdöbbentem. Eltudom képzelni, milyen árva őzike fejet vághattam, hogy hatására így megváltozott. Utána a nap hátalevő részében úgy beszélt velem, mint a halálos beteggel. Azt hiszem gyakrabban kellene alkalmaznom ezt az arckifejezést. 

Annak ellenére, hogy tudtam milyen a szülőhétvége, abban reménykedtem, hogy a mai nap sokkal könnyebb lesz. Nem akartam még egyszer azon a kálvárián keresztülmenni, mint tegnap, szóval reménykedve odamentem reggel Mike-hoz, hogy ugye a vasárnapi ebéd piknik lesz a szabadban, mert akkor nem kell salátabár. Ezt a reményt a másodperc töredéke alatt porrá zúzta, amikor kifejtette, nemcsak hogy benn lesz az ebéd, de ugyanakkora salátabárt is kell csinálnom, mint tegnap. Ezért reményvesztetten a reggelimet félbehagyva elkezdtem csinálni a salátabárt már 10 órakkor. Meglepő, de most kevesebb emberrel is csak másfél óráig tartott. Örültem, mint majom a farkának, de ez az öröm se tartott sokáig. Mike egy héttel ezelőtt megígérte, hogy csak ezt a hetet kell kibírnunk, utána olyan csoportot csinál, hogy együtt lehessünk Noémivel. A délutáni mosogatáskor először bánatos képpel odajön hozzám az egyik angol lány, csak annyit tudott kinyögni, hogy nem lesz csere, mire az új lengyel lány már letámadta, hogy miért haragszik rá. Az egészből semmit nem értettem, de mint utólag kiderült ez az új lengyel lány odament Mikehoz, hogy ő is cserélni akar, mert az nem fair, hogy a magyar és az angol lányok cserélhetnek, ők meg nem. Mivel Mike nem igazán kedveli őt, és félt, hogy ha neki nem engedi a cserét, nekünk meg igen, a lengyel panaszkodni fog a főnöknél, ezért mindenkinek megtiltotta a cserét, nekünk meg annyit mondott, hogy azért nem lehetünk egy csoportban a Noémivel, mert túl sokat beszélünk... Ennyit erről, a gyerekek azért voltak szomorúak, mert el kellett menniük, mi meg ezért. Szóval az egész tábor szomorú...

De most nincsenek gyerekek, este a fél tábor ott lesz a kocsmában, velem együtt! :)