The End

El se hiszem, hogy lassan két hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta, de most olvastam vissza a bejegyzéseket, nosztalgiáztam egy kicsit, és úgy gondoltam illene befejezni. A táborban az utolsó 3 hét nagyon lassan telt, mindenki csak az utazásról beszélt, a napok pedig nagyon lassan teltek. Azért örülök, hogy egy művész táborba kerültem, mert a gyerekek mindig előadtak valamit. Láttam a Sweeney Toddot, a Nyomorultakat, Aidat, a Muzsika hangját, tényleg tehetségesek. Nem bántam meg, hogy eljöttem, persze volt néhány húzós pillanat, és mélypont, viszont összességében nézve nagyon jól éreztem magam, és remek tapasztalat volt. Nem állítom, hogy jövőre is visszajönnék a táborba, valami újat szeretnék kipróbálni, de egy biztos az USA-ba visszajövök, amilyen hamar csak lehet. Az előző bejegyzésemben beszámoltam arról az esetről, amikor egy zsaru állított be a konyhára és kikérdezett minket, hogy nem vagyunk-e foglyok, jól bánnak-e velünk, meg ilyenek. Nos mindenki azt hitte Shawn jelentette fel Mike-ot, de New Yorkban kiderült, hogy nem ő volt, hanem az őrült kanadai lány, Bethany.

Mint ahogy említettem a tábor felejthetetlen élmény volt, de nem annyira mint az utazás. Noémivel Miami és New York mellett döntöttünk. Először Miamiba mentünk, ahol a hurrikán miatt felhős volt az ég, viszont nagyon fülledt volt a levegő és minden nap 35 fok körül. A tábor New Yorkban rakott ki minket, onnan egyenesen a JFK-re mentünk, és a reptéren is éjszakáztunk. Miamiba egy olyan járattal mentünk, ahol mindenki fekete volt, csak mi ketten nem. Az ellenőrző kapunál még a szandált is levetették velem, majd miután áthaladtam rajta, ami NEM csipogott, mégis félrevezettek, és megmotoztak (ahogy Rómában is hazafelé az átszállásnál). Később, a beszállásnál kiállítottak engem a sorból, hogy ellenőrizzék biztos én vagyok-e az útlevelen és nemcsak úgy loptam valahol. 

A szállásunk egy partihostel volt. 6 ágyas szobákban laktunk, szinte mindig mással aludtunk. Volt horvát párunk, canadai lányok, hong-kongi-német pár, és az utolsó két nap két izraeli srác is csatlakozott, ami hogy is mondjam elég kényelmetlen volt. Azt hitték, ha 4 lánnyal laknak egy szobában, akkor nekik már mindent lehet. Miami olyan mint egy álomvilág, nyaralásnak tökéletes, de én nem tudnék ott élni. Olyan, mintha semmi se lenne igazi: még a vízhordó 60 éves bácsinak is olyan kidolgozott teste van, hogy elolvad tőle minden nő, és a nők is vékonyak tipi-topi topánkában és csilli-villi ruhákban sétálnak a milliomos vén pasik oldalán. Apropó vénemberek, egyik sétánk alkalmával összeismerkedtünk egy kedves 93 éves playboyjal, aki  meginvitált minket a szállodájába, ahol van medence és megcsináltathatjuk a körmünket. Elég csóró kinézetem volt akkor, mert sikerült egy szakadt fehér trikót felvennem, amit leettem, szóval úgy vélte a vénember (egyébként Milo volt a neve), hogy egy kis manikűrrel elcsábíthat minket, hát nagyszívfájdalom volt, de visszautasítottuk nagylelkű ajánlatát.  

Azt hittem a Szilvia név eléggé közismert, de az amerikaiknak eléggé egzotikusnak hangzott, mert minden bemutatkozásnál 3x kellett elismételnem mire úgyahogy megjegyezték. Ezért, a nyaralás hátralevő részében mindenkinek Juliaként mutatkoztam be, köszönhetően a vén Milonak, aki félrehallotta a nevem, és utána végig Julianak szólított. És, hogy őszinte legyek meg is tetszett a név. Just call me Julia. 

Nekünk Miami nem volt elég, ezért úgy döntöttünk, hogy felpattanunk egy óceánjáró hajóra, és egy napra elugrunk a Bahamákra. Gyönyörű hely, bár eléggé lepusztult állapotban láttuk, az Irene-hurrikán miatt, de ettől függetlenül mesés volt. A másik kirándulásunk az USA legdélebbi pontjára Key Westre esett, ami számomra még a Bahamáknál is jobb volt. Olyan előkelő volt az egész, és meseszerű. Ha egyszer milliomos leszek, veszek ott egy nyaralót. 

Nos miután eltöltöttünk egy kellemes hetet a forró, és latinzenétől fülledt Miamiban az utunk egyenesen New Yorkba vezetett. Bár Noémit 6 lóval kellett elráncigálnom, mert nem akarta otthagyni Miamit. 

New Yorkot viszont nekem találták ki, a világ legeslegjobb városa imádom. Jerseyben laktunk Noémi ismerőseinél, de minden nap bebuszoztunk a városba. Az Empire State Buildingen 3 órát töltöttünk; délután mentünk, megvártuk a naplementét és az éjszakát. NY-hoz semmi sem fogható, amint lehet visszamegyek oda és ki se teszem onnan a lábam örökké.

Nos végére is értem, ezzel a nyár tényleg véget ért. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer vágjon neki egy ilyen nyári munkának. Megéri egész nyáron gürizni, utána utazgatni, és jólesik elkölteni azt a pénzt, amiért rendesen megdolgoztál. Még nem zárkózom el a lehetőségtől, hogy jövőre visszamenjek a táborba, de mint már említettem szeretnék valami újat megpróbálni.

Hetek

Mindenki érzi már, hogy közel a vég(e), szinte mindenki az utazásról beszél, foglalja, szervezi. Még a tábor elején a főnök mondta, hogy nem készíthetünk közös képet a gyerekekkel, pár napja jöttünk rá, hogy miért. Csomó híres és fontos ember gyereke van itt, pl. Esté Lauder unokája, vagy az orosz elnök fia. Ezt egy hete tudtuk meg Noémivel, azóta az elnök fiát kerestük, mígnem tegnap egész véletlenül megtaláltuk. Épp kártyázott két barátjával, amikor kiültünk hozzájuk reggelizni, mert az egyetlen szabadtéri asztalnál ültek, és mi kinn akartunk enni. Azon gondolkoztunk, hogy eljön-e az orsz elnök a parents weekend-re, vagy testőröket küld a gyerekért. Továbbá megint megkörnyékezett egy rendőr, egy héten belül ő volt a második, de most nem csináltam semmi rosszat. Kedden Mike összehívta a bandát ebéd után, hogy van valaki, aki beszélni szeretne velünk. Persze, hogy egy rendőr jött, és folyamatosan azt kérdezgette, hogy nincs-e eltörve valamink, nem sérültünk-e meg, ugye tudjuk, hogy szabadon távozhatunk, amikor csak akarunk, azt is kérdezte, hogy nem tart-e Mike vagy bárki más erőszakkal itt minket, tudjuk-e, hogy a fizetésünket tábor végén kapjuk meg, és kb. 5x elmondta, hogy bármikor szabadon távozhatunk. Utána elkérte mindenki nevét, születési dátumát, országát és néhányunktól a telefonszámot is. Szóval már nyilván vagyok tartva a rendőrségen... hurrá. Aztán a rendőr mondta, hogy itt parkol a kocsijával, még 5 percig benn fog ülni, ha bárki beszélni szeretne vele, de itt nem mer, mert fél Miketól, az nyugodtan utána mehet és beszélhet vele. Először arra gondoltunk, hogy a bevándorlásiak még itt se hagynak békén minket, de miután elment, Mike elmondta, hogy valaki közülünk betelefonált a rendőrségre, és feljelentette Mikeot, hogy erőszakkal tart minket itt. És ez a valaki nem más, mint Shawn, a szakács, akit pár napja rúgott ki Mike, így akart bosszút állni... 

Augusztus elsejétől Noémivel elkezdtünk fogyózni, mert felszedtünk pár kilót, és én Miamira bele akarok férni a új farmeromba, amit vettem, szóval elkezdtük mi, ma meg már az összes lengyel fogyózni akar velünk, meg szaladgál a nővérhez mérni hány kilók... De mindegyik hihetetlen mennyiséget képes megenni, és csak beszélnek a fogyókúráról, de igazán eszükben sincs csinálni, csak minket fárasztanak a nyavalygásukkal, meg holnaptól ők is elkezdik, meg mit eszünk, hogy bírjuk, meg ilyen baromságok. Az egyik pedig folyamatosan az emésztéséről beszél... 

Én szeretek itt lenni, persze néha vannak rossz napok, mostanában beszéltük Noémivel, milyen szomorú az, hogy 3 hónapon keresztül össze vagyunk zárva, együtt élünk, kb. együtt vagyunk a nap 24 órájában, aztán vége a nyárnak, és mindenki megy a maga útjára, és talán már soha nem is találkozunk majd, furán hangzik, de ez a tábor tényleg kezd olyan lenni, mint egy család, vagy egy közösség. És most még bosszankodok  a lengyelek hülyeségein, az angolok hisztijein, Mike kirohanásain, de télen lehet, hogy nagyon fog hiányozni... 

Cops

Rég írtam már, de nem történt semmi izgis vagy különleges, vagy ha igen, azt is elfelejtettem :) Viszont történt pár változás: mivel Mike minden nap megríkkatott valakit, ezért páran elmentek a nagyfőnökhöz panaszkodni, és úgy néz ki bevált. Hétfő óta hátborzongatóan kedves, senkivel nem kiabált, senkit sem piszkált, olyan nyugodt, akár egy halott. Sokaknak tetszik ez az új Mike, de én visszasírom a régit, mivel én élveztem a drámákat :D Engem szeret, szóval régen is csak 1-2x kötött belém, de én jókat nevettem, amikor szivatta a lengyeleket, vagy amikor összevesztek a kanadai lánnyal. Most meg túl békés és unalmas minden... Annyira hozzászoktam a szemét Mike-hoz, hogy mikor ma kerestem a hűtőben a répát, és bejött  mondtam neki, hogy "Keresem a bébi répát!", ő meg mondta, hogy "Ott van a polcon!", de én már azt hallottam bele, hogy "Nem érekel...", és kivonultam a hűtőből, hogy akkor engem se, nem lesz répa. 

Csütörtök óta egy csoportban vagyok Noémivel, nem tudom mitől gondolta meg magát, de örülök neki. Bár volt egy kis botrány, mert ez azt jelentette, hogy Noémi velem csinálja a salátabárt, ami a lengyel lánynak nem tetszett. Már ment is Mike-hoz reklamálni, ő meg mondta, hogy nem érdekli, de a lengyel csak mondta a magáét, és hihetetlen görcsösen ragaszkodott, hogy ő marad velem a salátabárnál. Ma meg meggondolta magát, és mondta, hogy beszéljük meg, meg nem is olyan fontos neki a salibár, meg majd cserélnek a Noémivel.  A szakácsunkat pedig kirúgta a Mike hálistennek, csak 2 hetet dolgozott, de mi 2 hete utáljuk. 

Mivel egy műszakban dolgozunk, Mike kikötése csak annyi volt, hogy nem lehet közös day offunk Noémivel, szóval a szerdai volt az utolsó. Végre eljutottunk Glen's Falls-ba, ahol megcsináltattuk a Social Security Cardot, utána pedig mentünk shoppingolni a helyi plázába. Vettem egy türkiz ruhát (képek róla a facen), American Eagle farmert, meg ilyeneket, jó volt egy kicsit szórni a pénzt :)

Csütörtökön úgy döntttünk, hogy a szép ruhánkat megmutatjuk a kisvárosnak, tehát este irány a pub. Mivel már 2 hete nem voltam, őszintén szólva eléggé hiányzott már egy sör, de Murphy törvénye... Kiültem a bár elé a tűzhöz, vártam a sörömet, amit a Noémi hozott, leraktam a mellettem lévő kisasztalra a kancsó sört, a poharat pedig fél percig tartottam a kezemben, majd azt is leraktam, amikor kijön egy pasi, hogy mutassam az igazolványom, majd amikor megnézte mondta, hogy nem ihatok, mert nem vagyok még 21; mondom tudok róla, de látta, hogy fogom a kezemben a poharat; mondom nem ittam belőle, erre ő: "Ha meglátom, hogy iszol, akkor hívni fogom a rendőröket!" "Oké, oké..." Azután a pasi egész este 5 percenként futott az ablakhoz, vagy nézett ki az ajtón, hogy iszom-e... elég idegesítő volt.  Iilyen szempontból totál idióták az amcsik, mert részegen vezthetsz kocsit, de 20,5 évesen még csak a kezemben se foghatom a sört??? Mint később kiderült, drága barátom egy álruhás rendőr volt, szóval akár csak belekortyoltam volna a sörbe, már kapja elő a jelvényét, és bevitt volna... Ezzel sikerült elrontania az estémet, egész este duzzogtam.

Ezek voltak az említésre méltó történések az elmúlt héten, talán még annyi, hogy túl vagyok a felén, ez már a 6. hét és még 4 van hátra, utána Miami, New York, Niagara-vízesés!!!

Harry Potter és a kis sziget

Mostanában elég feszült a légkör a kornyhában,  durva veszekedések voltak Mike miatt. Előző bejegyzésben írtam, hogy Mike úgy döntött nincs csere, marad minden a régiben, vagyis én nem lehetek Noémivel, az angol lányok egymással stb., pedig 2 hete megígérte, és rendesen is dolgoztunk, mert azt reméltük, hogy csere lesz. Szóval most mindenki írtó dühös Mikera, rengeteg veszekedés volt... 

Viszont a tegnapi day off hihetetlen jó volt. Megéri konyhásnak lenni, vagy talán mi csináltuk ügyesen, de a lényeg, hogy az összes főnökkel jóban vagyunk (kivéve a két főnökasszonyt). Két biciklit akartunk kölcsönkérni, hogy azzal menjünk be a városba, de az irodás homokos lerázott minket, kezdtünk volna elkeseredni, amikor leparkolt mellettünk a nagyfőnök és a maintanance-k (karbantartók) főnöke, és kérdezték, hogy miújság, mi elpanaszoltuk, hogy nincs bicikli, a maintanance főnök pedig mondta, hogy kidobja a nagyfőnököt 10 perc múlva itt van és bevisz minket. És így is lett, még haza is hozott :) Utána úgy döntöttünk, hogy elkajakozunk a közeli kis szigetre, amit mindig lehet látni a táborból, és már annyira kíváncsi voltam rá mi van ott. Két, a nevünkkel ellátott kis fémkarikát ráraktuk a kayak felirat alá a táblán, jelezvén, hogy elvittük, és már indultunk is.  Háromnegyed órás evezés után végre kikötöttünk a szigeten, ami elég sziklás volt, szóval egy kis szószerinti sziklamászás után végre feljutottunk a szigetre, ahol kicsit megdöbbenve vettük észre, hogy van két ház, sátor, hinta, meg pad is. Megmagyaráztuk, hogy biztos ez egy kis camping sziget, és lehet ide jönni campingezni. Mivel indulás előtt rengeteget ittunk, ezért sürgősen bevetettük magunkat a sziget közepén álló pottyantósbudiba, és itt meg kell jegyeznem ilyen szépet még nem láttam :) Körbe volt tapétázva, Elvis és James Dean képek lógtak a falon, meg vicces kis képeslapok. Ezután úgy döntöttünk, hogy körbejárjuk a kis szigetet, ami kb. 2 percbe telt. Épp az egyik ház előtt mentünk el, amikor kilépett a teraszra egy velünk egykorú fiú. Sose felejtem el az arcát, olyan megdöbbent képet vágott, rendes sokkot kapott, majd kinyögött egy hellot (ami azt a jelentést hordozta: hát ti mi a francot kerestek itt?), mi szép udvariasan visszaköszöntünk, és indultunk volna tovább, de ekkor kijött egy másik lány, és két fekete labrador, akik veszettül elkezdtek ugatni. Itt már kezdett gyanús lenni, ezért Noémi csak lazán megkérdezte, hogy ez itt magánterület? Bár a válasz ekkorra elég nyilvánvaló volt. Igen, ez magántulajdon, és már értem miért lepődött meg annyira a pasi, amikor meglátott két bikinis lányt a házuk előtt sétálni. Szépen mosolyogva elejtettünk egy sorry-t, majd visszaigyekeztünk a sziget másik felére, a kajakunkhoz. Kb fél perc séta után hátrapillantva látjuk, hogy fut utánunk a két kutya. Amikor odaértek hozzánk én letérdeltem és elkezdtem simogatni őket, az én fejemben meg sem fordult, hogy esetleg megtámadnak minket, Noémiéban annál inkább. Ekkorra már a szigetlakók (1 fiú, 2 lány) is odaértek, és akkor normálisabban el tudtuk magyarázni, hogy mi a táborból jöttünk, és nagyon tetszett a sziget, és csak látni akartuk. Megtudtam, hogy ők nyáron itt laknak, de nem maradtunk sokáig, már indultunk is vissza. Fél órát még napoztunk a kajakban, hagytuk, hogy arra sodorjon az áramlat, amerre akar, majd szép lassan elkezdtünk visszaevezni. Már félúton járhattunk, amikor két lifeguard a táborból közeledik felénk motorcsónakkal, majd amikor odaértek hozzánk, odakiabáltak, hogy menjünk vissza a táborba, de azonnal.  Gyorsan visszaeveztünk, amikor pedig partot értünk ott várt ránk a lifeguard nő, és mondta, hogy 3/4 órán át kerestek minket, mert úgy mentünk el, hogy nem szóltunk senkinek. Bár szerintem az a fémkarikás megoldás elég egyértelmű volt, hiszen abból rájöhettek, hogy Noémi és Szilvi a kitchen staffból elvitte a kajakot. Na nem baj, bűnbánó arc, bocsánatkérés, soha többé nem fordul elő, és már mentünk is készülődni, hiszen este 6kor moziba mentünk a gyerekekkel megnézni a Harry Pottert. A fél tábor és vezér kar tudott az incidensről, eddig is Trouble 1 és Trouble 2-nak hívtak minket (Baj 1, Baj 2). Este viszont megnéztük a Harry Pottert, ami hihetetlen jó volt, nekem nagyon tetszett, bár érdekes volt, mivel csak a mi táboruk ült a moziban, és a gyerekek állandóan tapsoltak, meg fütyültek, meg wcre jártak. Sajnos én se úsztam meg, az én soromból is kellett egy lánynak, akit ki kellett kísérnem, pont akkor, mikor megölték Pitont... De jó volt, mert ingyen mentünk és kaptunk popcornt és colát is :) Összességében ez egy hihetetlen jó nap volt, azt leszámítva, hogy Justin reggel összepakolt és elment...

Parents weekend

Szombat délelőtt érkeztek meg a szülők, ami a gyerekeknek örömet, nekünk viszont több munkát jelentett. Mike úgy döntött, hogy maradnak  műszakok, és nem is kezdünk korábban. Tudtam, hogy ez egy nehéz nap lesz, mivel kb. 1200-1500 emberre kell elkészítenem a salátabárt, szombaton hajnali fél 5-kor már ébren voltam, amikor aznap fél 1-kor feküdtem le, és egyszerűen nem bírtam aludni, mert rossz érzésem volt. A reggelivel még semmi gond nem volt, mert csak pár szülő érkezett korán, de az ebéd... Háromszor nagyobb salátabárat kellett csinálnom. Kb. 6-an dolgoztunk rajta, és így is két órába telt. Már a felénél azt hittem itt vágok a földhöz mindent és drámaian kimasírozok a konyhából, hogy én ezt nem csinálom tovább. Mike folyamatosan engem piszkált a kéréseivel, amit azonnal kellett teljesítenem, be se fejezhettem az aktuális feladatot, el kellett dobnom mindent, és ugrani az első füttyszóra. Mivel Noémi délutános volt, én voltam az egyedüli, aki tudta, hogy mi kell a salátabárba, ezért mindenki hozzám jött és nyaggatott, hogy adjak neki feladatot, mit vágjon, ez hova rakja, jó lesz-e így, de ha bármit rosszul csináltak Mike engem vont kérdőre, nem is érdekelte, hogy én csináltam-e. Ebéd előtt nem sokkal aztán robbant a bomba: épp szárított nudlikat pakoltam, amikor rámkiabált, hogy a salátabár maradékát rakjam jégbe, és tegyem arra az asztalra, amire a kisujjam se fért volna rá, nemhogy egy bazinagy láda tele salátával meg szószokkal. Ezt a feladatot fél órával azelőtt mondta az egyik lengyelnek, aki *** megcsinálni. Ezért felhúzta magát és elkezdett ordibálni velem, hogy most azonnal csináljam meg, és mégjobban hergelte magát, és mégjobban leordította a fejem, én meg csak bólogattam, meg mondtam, hogy oké oké. Ekkor hirtelen megváltozott az arca, és elkezdett közelíteni, megfordult a fejemben, hogy most kell elfutni, de nagyon gyorsan, aztán amikor odaért hozzám megölelt. Konkrétan megdermedtem, mert a legrosszabbra számítottam, de aztán mondta, hogy sajnálja, nem akart kiabálni, nem mérges rám; tudja, hogy milyen keményen dolgozok, és szeret. Erre egy gyenge okét tudtam kipréselni magamból, annyira megdöbbentem. Eltudom képzelni, milyen árva őzike fejet vághattam, hogy hatására így megváltozott. Utána a nap hátalevő részében úgy beszélt velem, mint a halálos beteggel. Azt hiszem gyakrabban kellene alkalmaznom ezt az arckifejezést. 

Annak ellenére, hogy tudtam milyen a szülőhétvége, abban reménykedtem, hogy a mai nap sokkal könnyebb lesz. Nem akartam még egyszer azon a kálvárián keresztülmenni, mint tegnap, szóval reménykedve odamentem reggel Mike-hoz, hogy ugye a vasárnapi ebéd piknik lesz a szabadban, mert akkor nem kell salátabár. Ezt a reményt a másodperc töredéke alatt porrá zúzta, amikor kifejtette, nemcsak hogy benn lesz az ebéd, de ugyanakkora salátabárt is kell csinálnom, mint tegnap. Ezért reményvesztetten a reggelimet félbehagyva elkezdtem csinálni a salátabárt már 10 órakkor. Meglepő, de most kevesebb emberrel is csak másfél óráig tartott. Örültem, mint majom a farkának, de ez az öröm se tartott sokáig. Mike egy héttel ezelőtt megígérte, hogy csak ezt a hetet kell kibírnunk, utána olyan csoportot csinál, hogy együtt lehessünk Noémivel. A délutáni mosogatáskor először bánatos képpel odajön hozzám az egyik angol lány, csak annyit tudott kinyögni, hogy nem lesz csere, mire az új lengyel lány már letámadta, hogy miért haragszik rá. Az egészből semmit nem értettem, de mint utólag kiderült ez az új lengyel lány odament Mikehoz, hogy ő is cserélni akar, mert az nem fair, hogy a magyar és az angol lányok cserélhetnek, ők meg nem. Mivel Mike nem igazán kedveli őt, és félt, hogy ha neki nem engedi a cserét, nekünk meg igen, a lengyel panaszkodni fog a főnöknél, ezért mindenkinek megtiltotta a cserét, nekünk meg annyit mondott, hogy azért nem lehetünk egy csoportban a Noémivel, mert túl sokat beszélünk... Ennyit erről, a gyerekek azért voltak szomorúak, mert el kellett menniük, mi meg ezért. Szóval az egész tábor szomorú...

De most nincsenek gyerekek, este a fél tábor ott lesz a kocsmában, velem együtt! :)

Kenu & könyvtár

Néha vissza kellene olvasnom a blogot, hogy mit említettem már. Aludni ebben a táborban képtelenség, éjszaka a lengyelektől nem tudok, napközben meg mellettünk próbál egy csapnivalóan rossz rockbanda... Szombaton parents weekend, vagyis jönnek a szülők, mert véget ért az első turnus, és csak vasárnap ebéd után mennek el. Mike megszüntette a műszakokat erre a hétvégére, vagyis szombaton mindenki reggel 6-kor kezd, és kitudja mikor végzünk... Új könyvet kezdtem el olvasni: Harper Lee - To kill a mockingbird (Ne bántsátok a feketerigót!) A szerdai day offon kellet volna elmenni a social security card-ért, de kedden lerobbant a táborbusz, így maradtunk itt. Először bementünk az itteni kisvársba - gyalog indultunk el, de útközben felvett minket az elképesztőenjópasi Jayson :P és bevitt minket. Sétáltunk egyet, beíratkoztam a könyvtárba (elég bolondnak néztek a táborban, hogy miért akarok én könyvtárba menni a szabadnapomon...) De nagyon nagyon imádnivaló a könyvtár, és a dolgozók is. Bár a könyvtári kártya igénylése legalább olyan procedúrát vett igénybe, mint a vízumkészítés. Bár az egész könyvtár nem nagyobb az otthoni szobámnál, de az öreg könyvtárosnéni olyan boldogan vezetett körbe, mutatta meg, hogy mit hol találok, majd legnagyobb lelkesedéssel és csodálattal mutatta be a hangoskönyvet. Kérdezte, hogy el tudom-e hinni, hogy egy egész könyv van abban a kis kazettában? Láttam már ennél merészebb dolgot is, de azért én is ámuldoztam egy kicsit ezen a csodán. Budapest utikönyvük volt kettő is, viszont Miami egy sem. Miután kivettem a Harper Lee könyvet, vásárolgattunk egy kicsit, majd találkoztunk három lánnyal a táborból a partnál (közülük az egyik az a lengyel volt, akit 1 órával azelőtt ráztunk  le, mondván mi nem megyünk a városba...) A két másik lány olyan lelkesen ajánlgatta, hogy odaadják a kenut, amivel jöttek, majd ők visszagyalogolnak. Na a kenu mellé megkaptuk a lengyelt is. Nos én ártatlanul és jóhiszeműan beültem hátra, hogy majd én ott elevezgetek (Noémi középen, lengyel elől). Mint utólag kiderült nagy hiba volt a részemről, mert nemcsak hogy én irányítottam a egész kenut, de nekem kellett jórészt evezni is, mivel elől a lengyel csak simogatta a vizet a lapáttal, Noémi középen pedig nem sokat tudott tenni. Így egy óráig tartott mire hazaeveztünk, viszont a táj gyönyörű volt. 

Már lassan egy hónapja le akarom írni, de mindig elfelejtem, nesze neked Európai Unió, még az írek se tudják hol van Magyarország. Egy amerikai is megkérdeze hol van:        

 Ausztria mellett. (csóválja a fejét), Németország? Franciaország? (még mindig nem) Amerikától keletre... (felcsillan a szeme, így már érti)

Július 4. és az első day off

Nem sokat érzékeltem a júl. 4-ből, mert nekem egész nap kellett dolgozni, viszont este bement az egész tábor a városba, és megnéztük a tűzijátékot. Ezen a héten az új beosztás szerint dolgoztunk, én a héten délutános vagyok, vagyis 11:45-re kell menni. Az egyetlen jó dolog az egészben, hogy aludhatnék sokáig, de itt képtelenség, mert az összes lengyel korán kelő, alapból süketek, szóval lengyel ordibálásra kelek, sőt arra is alszok el. Ha egyszer hazaérek, soha többé nem akarok hallani egy árva lengyel szót sem, a jövőre nézve még az országot is nagyívben elkerülöm. Furcsa, hogy még/már 3 hét telt el, ahogy korábban írtam, itt az idő nagyon furcsán telik :) Viszont az embereken meglátszik a kemény munka és a kialvatlanság. Szóval bárkitől megkérdezed a táborban "Hogy vagy?" az első válasz az, hogy "Nagyon fáradtan, de...". Ez főleg a konyhásokra igaz, és valahogy mindenkin máshogy csapódik ez le, egyesek besavanyodtak, másokhoz nem lehet hozzászólni, mert robban, néhányan azért próbálják megőrizni a jókedvüket és feldobni az itteni életet. Én teljesen jól érzem itt magam, a munka tényleg kemény, de tudtam, mire vállalkozok, szóval nem nagyon értek meglepetések. Amit megfigyeltem még, hogy mindenkinél kialakult egy mánia, amit muszáj csinálnia. Valaki imád a mosogatónál a zuhanyizével spriccelni az edényeket, más pedig bolondul azért, hogy a folyékony vajat szétkenhesse a kenyéren; nekem a doboz lett a mániám. Imádom a kartondobozokat szétszedni, szétlapítani, mindig keresem a konyhában az üres dobozokat, amiket szét lehet szedni, szóval kezdjétek el gyűjteni otthon a dobozokat nekem :)

Mike velem nagyon jó fej, bár a Nyomit ő se szereti, úgy szokta szivatni szerencsétlent. De nekem olyan szépeket mond, hogy elolvadok tőle, kedden, amikor időben végeztem a salátabárral, és mindent megcsináltam, meghatódva mondta, hogy szeret :P, meg nem tudja mit fog csinálni nélkülem szerdán (mármint a salátabárral, mert szerda a day offom), és ha szeretném, hogy Justinnal közös day offunk legyen, csak szóljak neki, és elintézi. Meg az új szakácsnak is úgy mutatott be, hogy Sylvia a salátabár specialista. A saláta bár rám ragadt, azt hiszem ezt kell csinálnom nyár végéig. Már kezd egy kicsit herótom lenni tőle, mert a fél munkaidőmet a hűtőben töltöm, mert ott van az összes zöldség meg minden, ami kell.   Az angolom egyre jobb, bár még mindig arra koncentrálok, hogy megértsem őket. Bár a britekkel már nem is próbálkozok, ha mondanak nekem valamit, szimplán úgy teszek, mintha nem hallottam volna őket. Amúgy mindenkivel kijövök, bár kisebb nagyobb összetűzésekben volt már részem, de hamar túltettük magunkat rajta. A műszakokban dolgozás azért szívás, mert nem egy csoportban vagyok Noémivel, meg én délutánis vagyok, többet dolgozom, és mire végzünk mindennel este hihetetlenül elfáradok, mivel most csak 6-an csináljuk 15 ember munkáját.

A szabadnapunkon elmentünk a kisvárosba, teljesen olyan, mint a filmekben, tisztára beleszerettem. A képek már fenn vannak facen. Majd el szeretnék menni a könyvtárukba, már ki is néztem melyik könyvet olvasnám. A tábornak is van egy minigyűjteménye, főleg képregények és sci-fi könyvek, de van 1-2 normálisabb is. Most épp az Elnök embereit olvasom. A végén még megtanulok angolul... 

Azért sok előnye is van, hogy kitchen staff vagyok. Szinte mindenki ismer és én is ismerek szinte mindenkit. Van egy srác, aki szerint úgy nézek ki, mint a Pókemberben az orosz lány, akinek tetszik Peter Parker. Ezt mindenkinek elmondja, akivel találkozik, ilyenkor mutogat rám, és amíg nem hajtom el, addig ott mutogat, meg csodálkozik. Tegnap pedig megismerkedtem egy kedves angol fiúval (érdekes, az ő akcentusát értem...) bár nem sokat tudtam vele beszélgetni, mert félbeszakított minket az angol lány a konyháról, akivel már összevesztem egyszer. Ebből azt szűrtem le, hogy tetszik neki ez az angol srác, így még érdekesebb... 

Szerencse, hogy se Justin, se én nem vagyunk féltkenyek. Ha én az lennék, akkor egész nap idegeskedhetnék, mert bármikor látom, egy csapat lány veszi őt körül, és ilyenkor mindig produkálja magát... Bár most egész héten rossz kedve volt, és nem jött segíteni a konyhában, mert fáj a háta, és úgy kell dolgoznia. 

Más nem nagyon történt, csomó mókust látok, a mostani szobánkban tavaly magyarok laktak, mert tavalyi magyar Marie Cairet találtunk, és egy magyar zászlós törölközőt, amire ráírták, hogy "sucks" (szívás). 

Kalózok és bohócok

Kihasználom a lehetőséget és írok, amíg van net. 2 percig van, 10 percig nincs, és akkor is nagyon lassú. Itt még vasárnap van, ez volt az eddigi leghosszabb nap, nem a legfárasztóbb, de a leghosszabb. Bár itt idő, olyan nincs, a napok egybeolvadnak, azt sem tudom, hogy hétfő van-e vagy csütörtök. Egy nap, egy hétnek tűnik, akit délelőtt még nem bírtál, délutánra már megszereted. Össze vagyunk zárva a nap 24 órájában, olyan mintha valami szekta lennénk, vagy mint egy nagy család, furcsa lesz visszarázódni... A munkával nincs gond, megcsinálom, ami a feladatom, utána pedig úgy kell tennem mintha lenne valami feladatom, amíg Mike nem mondja, hogy mehetünk szünetre. Mike nagyon jófej  velem. Pláne mióta Justin gyakrabban jár a konyhára. Nagyon megszerette őt :) Szóval nincs gond a főnökkel, mindig kedves velem, sose kiabált még velem, és néha szokott húzni Justinnal kapcsolatban: szívecskéket rajzol a levegőbe, meg mugat meg minden baromságot :D

Ma beöltöztünk kalózoknak (képek facen) és úgy osztogattuk a jégkrémet. Pénteken jött két lengyel lány konyhára dolgozni, és az egyikük nálunk alszik. Szóval most van 4 lengyel a szobában, meg mi  ketten magyarok. Ha ez így megy tovább hamarabb megtanulok lengyelül, mint angolul, és bizton állíthatom, hogy az összes lengyel nagyothalló. Hihetetlen hangosan beszélnek, és abban a percben, hogy belépnek a szobába be nem áll a szájuk, míg el nem alszanak. Ráadásul tojunk a többiek fejére hozzáállással, szóval nem gazán érdekli őket, ha mi aludni szeretnénk, felkapcsolják az összes villanyt, és ugyanúgy beszélnek tovább, amíg rájuk nem szólunk, hogy fogják már be. Bezzeg ha ők akarnak aludni, akkor elvárják, hogy lábujjhegyen, zseblámpával közlekedjünk. Na hát azt várhatják, ilyenkor mi még hangosabbak vagyunk, csakazértis :D

Najó, akkor pár szó Justinról. Nála kedvesebb és energikusabb emberrel még sohase találkoztam. Alapvetően teljesen különbözünk, és mégis... :) Tele van energiával, ha szünete van (és szinte mindig szünete van), akkor gyorsan rohan a konyhába hozzám, meg segít. Múltkor pizza volt ebédre, és engem a sütő mellé állítottak, egyszerre 3 tepsi pizzát kellett felszolgálnom, és negyed óra után azt hittem, hogy végem van, meghalok, ezt Justin látta rajtam, és beállt mellém segíteni. És a szüneteiben mindig jön a konyhára segíteni, hol söpröget (egyedül kisöpri az egész étkezőt fél óra alatt, miközben 3 embernek kell annyi idő), és közben mindinkit felvidít. Általában este 10 után tudunk találkozni, mert akkor vagyunk mindketten szabadok. Legutóbb lementünk a tóhoz, gyönyörű tiszta volt az ég, és csak bámultuk a csillagokat :) És még sorolhatnám, olyan az egész, mint egy romantikus vígjáték :D 

Rossz is, jó is

Rengeteg minden történt az elmúlt két napban, jó rossz egyaránt. Az új törvény szerint órabérben dolgozunk. Néhányan a staffból elkezdtek panaszkodni Geoffnak, hogy a szerződésünkben heti 40 óra munkaidő van, mi meg pár nap alatt megütöttük a 64 órát. Vagyis napi 12 óra munka, szóval elmentek a főnökhöz megkérdezni, hogy ugye kifizetik-e nekünk a túlórát. Másnap jött a főnök, és bejelentette, hogy jövőhéttől műszakokban fogunk dolgozni, ami hetente cserélődik. Így csak napi 8 órát dolgozunk, szünet nélkül folyamatosan, mivel kettéosztottak minket feleannyi embernek kell elvégeznie ugyanannyi munkát. Szóval, amíg 13-an végeztünk az ebéddel délután kettőre, 6 emberrel soha az életben nem fogunk végezni. Ráadásul szétszedték a "párokat". Engem és a Noémit, az angol lányokat, mindenki aki egy kicsit is jóban volt a másikkal szétszedtek. Jövőhét szerdán új szakács jön, mert a régi Arturo , ő elment még vasárnap. És pénteken jön még 2 lengyel fiú a kitchen staffba...

1 hétig kibírtam balesetmentesen, másfél hétig kibírtam ellenségek nélkül. Hát ez van, valamiért nem szimpatikus a fejem :) Az egyik angol lány azt képzeli, hogy ő a főnök, mindenkit ugráltat, parancsolgatott. Engem is próbált ugráltatni, én meg nem hagytam magam. Ez persze mégjobban felidegesítette, én meg már csakazértse csináltam meg amit mondott. Nekem csak Mike parancsolgathat. Egyébként ez a lány mindenkinél benyalta magát, szóval sírva fakadt, amikor Geoff kijelentette, hogy ők nem együtt fognak dolgozni a másik angol lánnyal, és próbál most mindenkinek nyalni, hogy együtt lehessenek.Volt egy pillanat, amikor nagyon megijedtem, mert pont összeszólalkoztunk, utána pedig azt láttam, hogy a konyhában beszélget a Mike-kal. Utána Mike intett, hogy menjek vele, na mondom tuti beköpött, árulkodott rólam mint egy óvodás, és most kapom a lecseszést. De Mike csak azt szerette volna, ha segítek neki a hűtőben zöldségeket pakolni. Bár fura volt az egész, mert mondhatta volna hogy csináljam egyedül, vagy ilyesmi. SSzerintem azt várta, hogy megeredjen a nyelvem és panaszkodjak. Hát ezt várhatta, mert nem is tudnám megfogalmazni angolul, hogy mi a bajom. Azóta nagyon fura az angol lány. Egyik pillanatban jön oda hozzám, hogy gyerünk enni, meg kérdezte, hogy minden rendben vanemikor beütöttem a lábam. A másik pillanatban, pedig mogorván próbál megint parancsolgatni, de ilyenkor úgy  teszek, mintha nem érteném, előbb-utóbb megunja és ilyenkor rászáll valaki másra.

Na és jöjjön most a legjobb :) :)

Előző bejegyzésemben megemlítttem a cirkuszos fiút, akivel jóban kell lennem. Justinnak hívják. Mindig a konyhában lógott, mindig az én soromba állt, és mindig kért zöldséget (mert általában azt osztom), bár szerintem nem is szereti. A haverja nagyon kérdezgette a Noémit, hogy mikor megyünk a bárba meg  minden, azt hittük a haverja fel akarja szedni a Noémit, azért kérdi állandóan mikor megyünk már kocsmázni. Szerdán elmentünk, és micsoda véletlen a cirkuszos is ott volt a haverjával. Egész este vele beszélgettem (magam is csodálkozom egy kis vodka mennyit javít az angolomon) :D

Aztán csütörtökön délután randit kért tőlem estére :) Neki kellett őrködnie, hogy a gyerekek aludjanak, és ne hangoskodjanak meg ilyenek, és én is vele voltam egész végig. Utána pedig sétálgattunk, meg nagyon sokat beszélgettünk. Illetve inkább ő, hihetetlen, hogy mennyit beszél, meg olyan mint egy energiabomba, folyton szalad, meg nevet meg minden :) Amúgy Brooklynban lakik, és magyar a cirkuszos tanára. Meséltem neki, hogy mennyire imádom a cirkuszt, főleg a lengőtrapézt, és mondta, hogy itt is kipróbálhatom, de menjek el a manhattan-i cirkuszba és ott egész nap annyit lehetek a lengőtrapézon, amennyit csak akarok :D Azt hiszem szaván fogom. Még csak egyszer találkoztunk, de kb. az egész tábor rólunk pletykál már. Mike mondta, hogy nagyon jó fej Justin, de ha szemtelenkedik, akkor csak szóljak neki, rengeteg kése van :D Tényleg nagoyn aranyos, mármint Justin :) Van még 15 perc szünetem, megyek megnézem őt a cirkusznál :)

Tompulnak az agyak, élesek a kések...

Először is közérdekű közlemény: Facebook-on senki se írjon nekem se üzenetet, se chatbe ne írjon, mert nem tudom elolvasni. Lehet, hogy úgy tűnik fenn vagyok, de nem. Bekövetkezett, aminek be kellett, csak idő kérdése volt az egész. Egy teljes hetet kibírtam sérülés nélkül, de tegnap sikerült elvágni az ujjam :) Szóval, ez az egy baleset és bénázásmentes hét akkor önbizalmat adott nekem, hogy úgy gondoltam, tudom úgy vágni az uborkát, mint a profik. Kiderült, hogy mégsem... Egy nagy recés késsel dolgoztam, és eléggé beleszaladt a hüvelykujjamba. Nem nagy, viszont mély, és tegnap egész nap vérzett, és még ma is,, ha kicseréltem ma ragtapaszt. Na de szerencsére ennyivel megúsztam, szóval Anyu ne aggódj :D 

Vasárnap jöttek meg a gyerekek, Mike tiszta ideges volt, dupla salátabárt kellett csinálnunk, hátha elfogy, mert ahogy ő mondaná: "Olyanok mint az állatok, mint az állatok, nem lehet eléggé felkészülni rájuk, mint az állatok!"

Amúgy jófej volt, mert amikor elvágtam az ujjam, ő pont akkor jött felém, meglátta és azonnal ellátta, meg kérdezgette, hogy jól vagyok-e, meg el akart küldeni a nővérhez. Én meg nem győztem mondogatni neki, hogy, hogy semmi bajom, semmiség, nyugi. Meg nem akartam elmenni a nővérhez, mert kiröhögött volna, és max ő is egy ragtapaszt rakott volna rá. Majd ha levágom az ujjam, akkor megyek el a nővérhez.

A gyerekek, hát hogy is mondjam érdekesek. Csomó újgazdag, elkényeztetett kölyök. Mike mindig beállít a pulthoz, kajcsit osztani. Van néhány nagyon aranyos gyerek, meg a többségük mondja, hogy kérem, meg köszönöm. Van egy arab, vagy nem tudom milyen kisgyerek, ilyen mitugrász, alig lehet több 8 évesnél. De mindig ő az első, hangosan odaköszön mindenkinek, és végigkérdez mindent, hogy mi micsoda, meg olyan szépen tudja kérni a kaját, hogy elolvad az ember tőle. De vannak hihetetlenül bunkó gyerekek is, és az a baj, hogy kihozzák belőlem a negatív állatot. Szóval amikor, mogorva pofával, csak az orrom alá dugja a tányért, és csak mutogat, na akkor előtör belőlem a bibircsókos konyhásnéni énem, és csakúgy (már elnézést a vulgaritásért), de ilyenkor egy jó nagy lendülettel odab*szom a tányérjára a kaját, egy nesze b*zmeg arckifejezéssel. 

Ó és most üzenem a Helgának, ha ezt olvasod, van egy olyan lány aki full ugyanúgy néz ki, mint te. Csak egy kicsit nagyobb, meg világosabb a haja, meg igazából mindig egyedül van a szerencsétlen. De azért hasonlít rád, fogjuk rá...

Ma  hihetetlen nehéz napunk volt, meg Mike nem engedi, hogy együnk. Először esznek a gyerekek és mindenki más, utána szedünk magunknak, azt félretesszük, utána elpakolunk mindent, ami vagy 1 óra, megcsináljuk, amit Mike mond, és utána ehetünk, a szünetünkben. Szóval eddig délben ettünk, most délután 2kor. 

De ma este vacsiosztásnál hihetetlen jó kedvem volt, és boldog voltam, de fogalmam sincs, hogy miért. Azt beszéltük Noémivel, lehet, hogy kevertek valamit a staff italába ;) Folyamatosan vigyorogtam, meg baromkodtunk, meg úgy nevettem, hogy kicsordult még a könnyem is. Nem mellesleg megemlíteném, hogy körbe vagyok véve nagyon helyes fiúkkal. Az az előnye, hogy konyhás vagyok, mivel én osztom a kaját, mindenki hamar megjegyezte a nevem és az arcom (bár alig akarnak megismerni baseball sapka és munkapóló nélkül). Délutáni sétánkon felfedeztük a cirkuszt. Van egy hatalmas lengőtrapézuk, vagy 10m magas (na most lehet, hogy hülyeséget mondtam), a lényeg hogy nagyon magas. És ott vagy egy cirkuszos fiú, aki épp azon bohóckodott. Szóval vele nagyon jóban kell lennem, hogy kipróbálhassam a lengőtrapézt. 

Holnap elmegyünk a helyi kocsmába, egy kicsit kikapcsolódni, mert már elegünk van a bezártságból és a rengeteg melóból. Szóval holnap kirúgunk a hámból, az egész kitchen staff megy, meg pár consulor is eljön :) Remélem jó buli lesz. Üdv mindenkinek otthon!! 

Can we get TV?

Még csak 1 hét telt el, de agyilag máris lefáradtunk. Egyik ebédnél, amikor én osztottam a kaját, odajött a nagyfőnök, hogy szeretne egy kis gombát. Én meg elküldtem, hogy nem kap gombát, mert az a vegáké. Mike meg ott ugrált, hogy ő a nagyfőnök, gyorsan lapátoljam azt a gombát neki. De jófej volt a nagyfőnök, mert elkezdett viccelődni és és végül mégsem kért, meghagyta a vegáknak. Mike azóta egy kicsit csúnyán néz rám... 

Marknak hívják a nagyfőnököt, és azt hiszem ő a fő fő főnök. De nagyon jó fej, már az első nap tudta a nevemet, meg odaült hozzám és a Noémihez, amikor látta, hogy egyedül ülünk az asztalnál, meg megígérte, hogy kapunk TV-t, bár azt azóta várjuk. 

Csütörtökön meglepetés ellenőrzés volt, és mindenhol végigmentek az ellenőrök. Kaptunk délután 1 óra szünetet, én úgy döntöttem, hogy szundítok egy kicsit, és persze, hogy akkor jött be az ellenőr. Én csak annyit hallottam, hogy az egyik lengyel mondta, hogy kellene még egy lámpa, mert nem látunk semmit. Én meg nem tudtam, hogy ő az ellenőr, azt hittem, hogy egy dolgozó, aki felírja, hogy mit szeretnénk, ezért félálomba odakiáltottam neki, hogy hozzon már TV-t! Már annyira vágyunk egy TV-re, hogy Noémi tegnap este egy szekrényre hitte azt, és kifejtette, hogy milyen nyomorékok vagyunk már, hogy észre se veszünk egy ekkora bazi TV-t...

A csütörtök volt eddig a legeslegrosszabb nap. A délelőtt még jól telt, maradt egy kicsi a szerdai jókedvből, de Mike-nak sikerült letörnie. A délutáni meglepetés ellenőrzés annyira felidegesítette, hogy folyamatosan kiabált velünk, meg olyanokért lecseszett, amikért előtte sose szólt. Kiabált velünk, mert a salátabárból kimaradt zöldségeket egyesével kell becsomagolni, jégbe tenni és utána rakni a hűtőbe. Kiabált, hogy mindig hordjunk kesztyűt mégha takarítunk, akkor is. Este pedig, amikor elmentek az ellenőrök, úgy kezdtük el csomagolni a salátabáros cuccokat, ahogy délben mondta, erre megint lecseszett minket, hogy ne szarakodjunk ennyit, csak rakjunk a dobozra egy fedőt és vágjuk be a hűtőbe. És amikor megemlítettük, hogy délben még nem ezt mondta, letagadta az egészet. Hogy ő biztos nem mondott ilyet, simán letagadta. Van pár ilyen húzása. 

Megőrülök az egyik lengyeltől, akit nyominak hívunk. 5x kellett újra írnom az előző mondatot, mert folyamatosan pofázik, és rohadt hangosan mintha süketek lennénk. Ha meg végre elhallgat, akkor zabálja a chipset, de hallom ahogy csámcsog rajta, a múltkori 1 órás szünetet is végigpofázta megállás nélkül, még levegőt se vett... bezzeg a munka az büdös neki, de nagyon. Nem tudom meddig fogom elviselni őt, egyszer ha elpattan valami, én magam fogom kidobni az ablakon. Hihetetlen gusztustalan, és igénytelen, fürödni még nem láttam, a haját viszont minden este megmossa a mosogatnál. De nem az egészet, hanem elől egy tincset. Van egy fekete szoknyája, térdig érő, már 3 napja abban van. De abban alszik, abban dolgozik. Meg harisnyában és topánkában melózik. Most meg azt a joghurtot eszi, ami már 2 napja ott rohad az ablakban. Ahh muszáj volt kiírnom ezt magamból, mert az őrületbe kerget. De nem csak engem, a Noémit is, sőt még a lengyelek se tudják hosszútávon elviselni.

Na a kajáról még nem írtam. Elképesztő, hogy miket össze nem esznek. Minden ebédhez és vacsorához van chips. Úgy eszik mondjuk a szendvicset, hogy hamburgerzsömle, kétféle darálthúst bele, egy kis brokkolinit, sajtszósz és a tetejére raknak egy kis chipset. Általában 5 féle kaja van, és mindig keverik őket. Szóval itt nincs olyan, hogy csak egyfélét esznek. Reggelire pakolnak egy kis rántottát, zabkását, müzlit, toastot, meg rá valami szószt. És az a baj, hogy kezdem én is átvenni ezt a szokásukat, szóval elképesztő mennyiségű kaját fogyasztok el. Meg reggelire olyan müzlit szoktam enni, amitől neonzöld színű lesz a tej. Amúgy minden kaja nagyon jól néz ki, de az ízük nem a legjobb. Még az ásványvíz is cukrozott. Bár valamelyik nap ettem olyan finom steaket véresen., az nagyon jó volt.

Eddig a szerdai volt a legjobb nap!!

Szerdán volt a főnök day off-ja és ez meglátszott az egész társaságon! Mindenki felszabadult volt, rengeteget nevettünk, gyorsan haladtunk a melóval, egyszerűen ideális volt ez a munkanap. Sőt még félórával több szünetet is kaptunk. Nos, akkor pár szó a társaságról. Többnyire a lengyel lányokkal vagyunk, hihetetlen pocsékul dolgoznak. Alapból kegyetlen lassúak, amikor a szagelszívó ventilátorait kellett takarítanunk, amíg én megcsináltam 5-t, addig ők 2-t. Egy darabot kb. 1 órán keresztül pucoltak. És nem is veszik észre magukat. Najó, ez csak az egyik lengyel lányra igaz, a másik valamivel gyorsabban dolgozik. Mike nem nagyon kedveli őket, az egyik lengyellel kiabált is. Viszont azért viselem el őket, és néha azért keresem a társaságukat, mert őket legalább értem :D Nincs semmilyen akcentusuk, a tanult angolt beszélik, és annyira üdítő beszélgetni velük, mert ilyenkor érzem, hogy nem én vagyok a hülye, hanem a többiek beszélnek szarul :P A két angol lány bevágódott a főnöknél, amikor Mike day off-on volt, akkor ők voltak a "kisfőnökök". Amúgy nagyon kedves lányok, visznt őket próbálom egy kicsit kerülni, mert egyáltalán nem értem mit beszélnek. Hihetetlenül kell koncentrálnom, é akkor is csak pár szó jön le. Az a baj, hogy ugye itt majdnem mindenki angol anyanyelvű, és amikor velünk beszélnek, nem úgy beszélnek mint egy külföldivel szokás (szóval kicsit lassabban és érthetőbben), hanem úgy mintha mi is anyanyelvi szinten űznénk az angolt... A fiúk jófejek, rendesek, hülyéskednek, szóval feldobják a konyhai életet.                                                                   Hajnalban arra ébredtünk, hogy az egyik lengyel először elkezdett nyögdécselni, majd kiáltott egy nagyot, felébredt és hangosan elkezdett hadarni valamit lengyelül... Értékelni fogom, ha ezt eljátssza minden este...

Bocs, ha néhol értelmetlen, de nincs kedvem visszaolvasni, most azt sem tudom miről  írtam, majd ha még eszembe jut valami, akkor írok.  Írjátok le kommentbe, hogy mi a helyzet otthon!! :)

 

Times Square és az 1. munkanap

Erőt vettünk magunkon és elmetróztunk a Times Square-re. Mást nem tudok mondani egyszerűen lenyűgöző. Ahogy felértünk a metró aluljáróból, mind a négyen egyszerre torpantunk meg, és néztünk felfelé a felhőkarcolókra, és tátott szájjal bámultuk. Majd  sétálgattunk, elővettük a turista énünket és fényképeztünk veszettül. 

Másnap elcsíptük a korai buszt Saranac Lake-be, csak elfelejtettek szólni, hogy ez átszállásos. Albanyban leszállítottak mindenkit, hogy ez a busz Montreálba megy... Szóval ott dekkoltunk még pár órát, mire el tudtunk menni a következő busszal. A lényeg, hogy két nap utazás után végre megérkeztünk. Az első sokk, akkor ért, amikor megláttam a szobánkat. Felsorolták mindenki nevét, és mondták, hogy ki hol fog aludni. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor a magyar lánnyal és 3 lengyel lánnyal osztottak be. A többi staff angol és ír. Nos, kedves amerikai barátaink úgy vélik, a kelet-európaiak nem szorulnak olyan felettébb luxusra, mint például a víz. Otthon a cigány putriban jobb szobák vannak. Az ágynál hiányzik a fél rácsazat, vagy mi, nem jut eszembe a rendes neve :P így derék tájon és a lábnál behorpad az ágy. Van tusolónk és WC-nk, de nem működnek. Első este kuncsorogni kellett a másik ház lányainál, hogy hadd fürödjünk le... WCre pedig a konyhán járunk. 

Na de ez sem veheti el a kedvemet, hiszen itt vagyok végre!  A munkával semmi probléma nincs, egész nap takarítottunk. Délelőtt  étkezőkocsikat súroltunk, aztán csak csicska munkákat kellett csinálni. Szerencsére a magyar lánnyal vagyok együtt, mert a felét nem értem annak, hogy mit kéne csinálni, de azt hiszem jövőhéttől mással fogok dolgozni, mert mindig mással kell dolgoznod és mást csináltok. De ez majd később. Elfáradtam eléggé. 

Amióta Amerikában vagyok, nem tudok aludni. Ma is fél 7re volt beállítva az ébresztőm, de már 6 előtt ébren voltam. Pedig éjfél után feküdtem le. 

Az angolom, hát... Inkább csak hallgatom ahogy beszélnek. Az angol és az ír akcentust lehetetlen megérteni, a lengyel lányok viszont szépen beszélnek, őket értem, szóval velük szoktam beszélgetni. Meg minden munkát velük kell csinálnunk. Az angolok már csinálhatták a salátabárt, a kelet-európaiak pedig takaríthattak. De azt hiszem a főnök, Mike kedvel egy kicsit, mert sose ad szar feladatokat, meg mindig kérdezi, hogy mit szeretnék hallgatni (délután már Beatles ment), meg mit szeretnék enni, meg holnap hoz nekem cukrot :D

Az egész meló legjobb része, amikor beállok a pult mögé és osztom a kaját. Már délben és vacsinál is én álltam a pultnál. Szóval ha Mike engedi, akkor mindig én szeretnék ott állni.

A 12 órás műszakot úgy dolgoztuk végig, hogy csak 1x kaptunk egy 50 perces szünetet. 

Nagyjából ennyi, már nem igazán tudok értelmesen írni. Üdv mindenkinek otthon!! :)

Majdnem két napja ébren, mégis fitten

Sikeresen megérkeztem New Yorkba! :) Már is tudom mióta nem aludtam, de itt olyan jó kávét őznek, hogy még mindig pörgök. A new yorki repülő hatalmas volt, minden háttámlán volt monitor, a kb 8 órás út alatt végignéztem az összes filmet, sorozatot, a végén már Disney mesék zenéit hallgattam. Hihetetlen szenvedés volt az út. Alapból 2 órát késett a gép, bár ablak mellett ültem, és a kaja is jó volt, szóval nincs okom panaszkodni. Délben lasagnet adtak görög salival, este pedig pizzát, olasz fagyival. Mint utóbb kiderült, a fagyit bölcsebb lett volna visszautasítani...

Még mindig nem fogom fel, hogy itt vagyok. Rohadt nagy itt minden :) Az utcák, az autók, a házak.

4en vagyunk magyarok, akik egy táborban leszünk. Amikor megérkeztünk csatlakozott hozzánk egy new yorki lány, (az egyik magyar barátja) és megmutatta nekünk a várost. Sétáltunk a Central Parkban, a Broadway-n, és nemsokára megyünk a Times Square-re nézelődni egy kicsit. Holnap hogy fogunk eljutni a táborba, arról fogalmam sincs, a többieknek se :D De majd megoldjuk ;)

A terv az, hogy ma este se fogunk aludni, és akkor elviselhetőbb lesz a holnapi 10 órás buszút, mert ott alszunk. Na de most megyek, gyors fürdés és irány a Times Square :)  Legközelebb ígérem többet fogok írni, igaz, hogy testileg a toppon vagyok hála a kávénak, szellemileg azonban totál zombi vagyok.

Long Lake Camp for the Arts

Hamarosan magára hagyom Magyarországot egy egész nyárra, és csatlakozom a Campleaders népes táborába.

Vagyis megyek Amerikába!!!!!!

A táborom neve Long Lake Camp for the Arts, New York államban van, az északi határhoz közel. Kitchen staff leszek, vagyis a gyerekek nekem köszönhetik, a mindennapi kenyerüket.  

Akit érdekel mi van velem a nyáron, az egyszerűen csak olvassa el érdekesebbnél érdekesebb írásaimat.

Megkaptam a vízumomat, leadtam minden papírt, felkészítő napon is részt vettem, szóval már csak várnom kell.

Preparation day-en megtudtam az életben maradáshoz legszükségesebb információkat:

- ha esetleg unatkoznék New Yorkban, ne menjek el k*rvázni, mert lecsuknak

- ha autót vezetek, és megállít a rendőr, ne ugorjak ki a kocsiból, hogy "Na szia! Mizu?", a táskámba se kezdjek el matatni, mert azt hiszik támadok és szimplán lelőnek. A teendő: nézzek mereven előre, kerüljem a szemkontaktust, a kezemmel fogjam a kormányt, de veszettül, és akkor baj nem lehet.

- a bevándorlásiakkal ne poénkodjak, hogy házasodni jöttem, mert még a reptéren visszafordítanak.

- a főnöknek ne 2 liter pálinkát vigyek, hanem pirospaprikát, hazafelé ne 3 Macbookkal a hónom alatt sétáljak el a vámosok mellett, mert szívrohamot kapnak.

- a repülőn csak csínján az ingyen alkohollal, mert részeg embert se engednek be az országba

Nagyjából ennyi, indulás előtt majd írok, de előbb vizsgaidőszak!!